katy biography

Katheryn Elizabeth Hudson 1984. október 25-én született Santa Barbarában. Már kiskorában is rengeteg gospelt hallgatott és énekelt, majd 18 éves korában Los Angelesbe költözött és megkötötte első lemezszerződését. Az elkészült anyag - egy gospel album - Katy Hudson címmel jelent meg 2001-ben. Az ezt követő években Katy rendkívül széles zenei palettáról szerzett inspirációt, elkezdett kialakulni a rá jellemző önálló stílus mely több irányzatot is vegyít egymással, mint például a gospelt a popot és a rockot. 2004-ben már következő albumán dolgozott és néhány készülő számát, mint például a Box-ot, a Diamonds-ot és a Long Shot-ot a MySpace oldalára is felrakta. Ezután figyelt fel rá a Blender Magazin, amely Perryt a Következő Nagy Dobás névvel illette. Közben Perry több albumon is szerepelt vendégénekesként, mint például a P.O.D. Goodbye for Now-jában. 2007-ben Perry lemezszerződést kötött a Capitol Records-zal melynek következtében 2008-ban megjelent debütalbuma a One of the Boys. A megjelenést követően került fel az internetre első EP-je a Ur So Gay , mely még Madonna érdeklődését is felkeltette: A popdíva bevallotta hogy a Ur so Gay a kedvenc száma. Az első kislemez az I kissed a girl szintén az interneten debütált és a Billboard Top 100 listán a 76. helyről rövid idő alatt az elsőre mászott fel. 2008-ban jelent meg első, igazi mainstream albuma, a One of the Boys, amely hamar meghódította a közönséget és a szakmát egyaránt. Az album több mint 5 millió példányban kelt el világszerte, és két Grammy jelölést is hozott az énekesnőnek, 2009-ben és 2010-ben. A korongról összesen négy kislemez jelent meg: először az I Kissed a Girl, mely egyből hatalmas siker lett, többek között feljutott a Billboard slágerlistájának csúcsára is és csakhamar nemzetközi szinten is rendkívül népszerűvé vált. Ezt követte a Hot N Cold szeptemberben, amely az amerikai slágerlista harmadik helyéig jutott, ám az iTunes listáján sikerült felkapaszkodnia az első helyre, és megdöntötte a legtöbbször letöltött dal rekordját is. A harmadik sláger, a Thinking of you már csak a 29. helyig jutott az amerikai listán, ám a negyedik, Waking Up in Vegas című kislemez újra visszaszerezte azt a lendületet, amivel az album beindult és jó eredményekkel szerepelt az összesített listákon: a Billboard Top 100-ban a kilencedik helyet szerezte meg, míg a magyar lista élére is felállhatott.

2009 augusztusában a 3OH!3 nevű banda Starstrukk című számában tűnt fel énekesként, 2009 decemberében pedig Timbalanddel énekelt együtt az If We Ever Meet Again-ben.

Forrás: vivatv.hu

 
aloha!


Helóbeló! Szerintem már sejted, hol jársz, de ha nem, elárulom: egy olyan lapra tévedtél, ami a gyönyörű énekhangú és szuper stílusú Katy Perryvel foglalkozik. Hogyha még nem hallottál róla, vagy valami érdekeset szeretnél megtudni, nyugodtan nézz szét! ;) By, Cappy

●●●●●●●●●
Válassz nyelvet/Choose a language:

 
GPS


Katy Perry
Extra
Icons
Katy-Light.gp
Index.html
 

 
talking


Szabályok:

ne szidd katyt!
ne beszélj csúnyán!
ne szidd az oldalt!
ne hirdess!

Vendégkönyv:


KATT!

 

 
exchanges

Meghívásra! Nagyon kivételes esetben fogadom csak el a jelentkezésed!




35/10
Várakozik: Nia, bells, Lindy, Kendi, Valcsi, (págíí), joey*, szofi, jogobella, Fanni, judít, nurdy, Hegmand, sheela,

 
site info

Believe.hu TopFanSites
Oldalvezető:
Cappy
Oldaltéma: Katy Perry
Regisztráltam: 2010. május 1.
Nyitottam: 2010. május 2.
Designer: Cappy
Kinézet: 1.version: Katy & lollypopp & bubble making wands
Az én felbontásom: 1440x900(ha nektek elcsúszna, nyugodtan szóljatok!)
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Elérhetsz: @
Köszi: GP, aranymeli.gp

 

 
katybox


MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com

 
login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG